Lemaradtál a Buboca Rádió mai adásáról? Olvasd vissza munkatársaink beszámolóját, így megtudhatod, mi történt ma a Buboca utcai Lakóparkban.

Átadtam a kulcsot
2016.12.20. Megosztás

Az a megtiszteltetés ért, hogy az első lakások kulcsait én adhattam át az új tulajdonosoknak. Van egy régi emlékem, amikor úgy 6 éves lehettem, és nagyon vágytam egy rollerre, édesanyámmal elsétáltam egy bolt előtt, álltam a rollerrel szemtől szembe, és kérleltem anyukámat, aki finoman, majd egyre erőteljesebben jelezte, hogy nincs rá pénzünk, idén Karácsonykor biztos nem tudjuk ezt megvenni. Hazaérve édesapám is értesült a hírről, próbált vigasztalni, hogy a roller télre amúgy sem való. Ez azonban nem volt elég és minden sötét és szomorú lett. Igyekeztem megérteni az érveket, és őszintén azt is súgtam a szüleimnek, hogy nem baj, de belül sírtam, vártam a csodára, és tudtam minden olyan szép lenne, ha az a csodás roller a fa alatt lenne. Szüleim látták szomorúságomat, de ezt én akkor még nem vettem észre. Másnap viszont a fa alatt az egyszerű ajándékok mellett ott díszelgett az a csodálatos roller. Akkor még nem láttam, ahogy szüleim szelíden és lemondóan ölelik egymást a fa alatt, hiszen idén Karácsonykor, hogy fiúknak örömöt szerezzenek, nem ajándékozták meg egymást, mert arra már nem maradt pénzük. De örömmel töltötte el szívüket egymás iránti szerelmük, és hogy látták örömteli arcomat, ahogy már az összes ajándékomat megszépítette ez a várva várt és megkapott ajándék.

Azt hiszem, ilyen nagy öröm lehet most az a két lakáskulcs, amit tegnap A Buboca utcai lakópark 1-es és 2-es ház kapujában, ünnepélyes keretek között, átadhattam annak a két családnak, akik a nyertes pályázattal rendelkeztek. Az ünneplő tömeg taps viharát maga mögött hagyva lépett be a két család apraja- nagyja új házuk ajtaján. S mi örömmel hagytuk őket magukra. Pár nap múlva, azonban eljönnek a rádióba és elmesélik nekünk, milyen élmény volt belépni, körbenézni és beköltözni az új saját otthonukba. Hallgassuk őket közösen, vagy olvassuk el a beszámolójukat a Buboca Rádió blogoldalán.